A szerelem olyan, mint egy óriáskerék. Van hogy magasra vágyunk, de kevésbé magasra szállunk. Mi döntjük el, hogy ki mellett akarjuk élvezni. Van,hogy nem a megfelelő társsal osszuk meg, és többet nem is vágyunk oda fel, a magasba. Emlékeinkben hiába vannak szép foltok, félünk újra felszállni, de ahogy az utolsó utazás emléke megfakul, újra vágyunk oda fel, és idővel belátjuk, hogy talán nem is baj, hogy egykor voltak rossz emlékeink is, mert tanulunk belőle. Ha legközelebb felszállunk, már óvatosak vagyunk ,jobban kapaszkodunk, és jobban megnézzük, ki mellé ülünk le, így már nem tudunk annyira megsérülni, mint először. És mikor végül elérünk a kerék legtetejére, arra a pontra, ahonnan a legszebbek a virágok, ahonnan ha lenézünk csak mosolygó embereket látunk, többé nem is vágyunk oda le. Nincs is ennél jobb.