És mikor újra megcsókoltalak,szólni se bírtál...Halkan nyöszörögtél, mint szenvedő állat: mély zsibbadás zsongott feszülő izmainkban és a szerelemtől szavunk elapadt.
Elapadt, elakadt, - óh szenvedő szegény kis állatom, mily védtelen
néztél föl rám! mily édes és beszédes
volt néma mosolyod s mily biztató
ez az egész szótlan odaadás!
Ma is előttem állsz: élő aranyból
s virágból szőtt remegő gyermekangyal,
ki rémülten és mégis bizakodva
bújtál hozzám, mikor égő kezem
s ajkam simogató hulláma melled
bimbóiban gyönyörré merevült
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése